5. fejezet - Az új "családom"

Sziasztok! Kicsi késéssel, de meghoztam nektek az ötödik fejezetet! A hibákat találtok benne, azokért külön elnézést kérek, ezt a részt is ár elég régen megírtam, de nem volt kedvem átolvasni. Eléggé elfoglalt vagyok mostanság és az írással is leálltam.
Jó olvasást!:)

 

A több mint 45 perces séta után, mindenki felcsillant szemmel pillantotta meg a nagy zöld kapukat, amik tárva-nyitva várták a táborozókat. Belülről a tábor szinte egy kisebb falunak látszott, ahol már a gyerekek vidáman szaladgáltak ide-oda. Csodálattal bámultam a fa alatt rajzolókat, vagy akár a cigánykerekező lányokat. Sosem voltam még ilyen helyen, azt hiszem erre mondják azt, hogy egyszer mindent el kell kezdeni.
- Mekkora ez a tábor? - kerekedett el a szemem, és leültem az árnyékba.
- Nem mondta osztályfőnök? Ez a tábor nem csak nálunk híres, hanem az ország minden részén. Mindenfelől jönnek táborozók a mi legnagyobb örömünkre. Nincs is jobb annál, minthogy bepasizzunk erre az egy hétre. - kuncogott össze Szimi Henivel. - Minden táborban eddig minimum két srácot felszedtünk, és ez most sem lesz másképp. Nem szokásunk megbántani senkit, de egy hét alatt ki a franc képes beleszeretni akárkibe is? - röhögött fel, én pedig lesütöttem a szemem.
- Én. - vallottam be, mire ők egyszerűen kiröhögtek. - Könnyen leszek szerelmes.
- Jaj Vio! - ült le mellém Heni. Enyhén megpaskolta a vállamat, és elvette a kezemben tartott flakont, majd belekortyolt a már felmelegedett vizembe. - Egy hét alatt senki sem lesz szerelmes, tényleg senki! Csak úgy hiszed, hogy bele tudnál zúgni valakibe, pedig ez csöppet sincs így. Maximum nagyon nagyon tetszhet neked valaki. - adta vissza az üvegemet. A hallottak után elgondolkoztam, hogy valóban mennyi igazság van ebben.
- Ja, lehet. - adtam meg magam, majd mind a hárman Némethi tanárnőhöz fordítottuk a fejünket, aki ismét beszélni kezdett.
- Nos gyerekek! Mint látjátok megérkeztünk, viszont még egy kicsit várni kellesz arra, hogy bejussunk. - mutatott Némethi az előttünk álló nagy sorra. - Körülbelül 2 csapat lehet előttünk, szóval mindenki nyugodtan pihenhet.
- Szeretnéd, hogy bemutassam a többieket? Ha jól látom akkor az osztályból mindenki itt van. - nézett végig Heni a fa alatt álló gyerekeken.
- Ja, az jó lenne.
- Szuper! Aki feltette a csomagodat, az Krisztián. Általában Krisznek hívjuk, vagy Kirinek, de a gúnyneve a Boris. Nagy csajozós fajta, mint láttad rád is rögtön rád mászott. Az évfolyamunkból szinte már mindenkivel járt, bele értve engem és Szimit is. A vele való kapcsolat mindkettőnkénél azt hiszem egy hét lehetett, de ugyanúgy jóba maradtunk, tehát nincs az, hogy jahj harizok, mert szakított velem. Semmi ilyesmiről nincs szó. Nagyon csípem a srácot, mert baromira jó fej.
- Látod azt a srácot, aki Krisz mellett áll? - vette át a szót Szimi, és feltűnően Kiriék felé kezdett mutogatni.
- Az egyedüli fiú, akin maradt póló? - kérdeztem vissza, de ő hirtelen megrázta a fejét.
- Nem. Akin egy napszemcsi van.
- Jaa, aha.
- Na, ő úgymond a fiúk csapatában a bandavezér. Elképesztően helyes és aranyos srác. A fél suli bele van zúgva, viszont azt hiszem, hogy a két év alatt maximum 3 barátnője lehetett. Őt Dominiknak hívják, de baráti körében az összes ember Hevinek szólítja. Mellette pedig... Akin egy baseballsapka van, Erik. Ő is leginkább Krisz -féle, csak vele nem jártunk. Haláli a pali, ő még Kriszen is túlszárnyal. Hogy lásd mire értem... Tavaly Erik az óra közepén felállt, és a folyékony szappant kezdte el enni. Nem fogadt senkivel és semmivel, egyszerűen így tartotta kedve, hogy szappant egyen. Valóban látni lehetett, ahogy lenyeli, de utána egy darabig nem is jött suliba. De ez csak egy ilyen sztori, voltak már ettől durvábbak is.
- Ez elmebeteg. - röhögtem el magam, miközben feléjük néztem és tovább hallgattam Szimit.
- Mellettük van még kettő ember. A jobb oldali egy vérbeli rocker, Zsombi. Gyűlöli, ha a stílusát fikázzák, vagy megszólják. A mi napjaink tök jól telnek, mert a hülye ribancoknak valamit mindig beszól az osztályunkba. Olyan veszekedések vannak... De majd te is látni fogod.
- Azok a lányok is itt vannak a táborba?
- De még mennyire! Mondom, szerintem eljött mindenki. Nem vagyunk sokan az osztályban, összesen 13-an. Vagyis most már 14-en. A b-sek többen vannak az tény, de életükbe nem lesz olyan jó az osztályuk, mint nekünk. - nevetett fel gonoszan. - Tehát Zsombi mellett pedig Gergő. Imádja az extrém sportokat. Quadozik, de minden álma, hogy egyszer kipróbálja a bungee jumping-ot. Én arra fogadok, hogy sikerülni is fog neki.. Egyszer.

Még Szimi folytatta volna tovább az osztály bemutatását, azonban Némethi egyszer csak elordította magát, hogy indulunk. Heni csak annyit szólt, hogy majd este továbbmesélik, aminek én nagyon örültem, mert ez azt jelentette, hogy egy szobában leszek velük.
- Szép napot mindenkinek! Én foglak elvezetni titeket a faházatokhoz, illetve én foglak titeket tájékoztatni, hogy mit szabad és mit nem. Nem is húznám a szót, kövessetek! - fordított hátat nekünk, mi pedig követni kezdtük a fiatal szőke nőt.

A hely valami eszméletlenül szép volt. Tele volt fákkal az egész terület, amik beárnyékolták az utat, így kevésbé sütötte a fejünket a nap, és nyavalygó 11.-eseket is alig lehetett hallani. A tábor elején volt az ebédlő, ahova gondolom minden reggel, délbe és este el kellesz majd sétálnunk a csapattal. Az ebédlő épülete mellett volt egy kisebb játszótér, ahol a kisebbek tudtak szórakozni, az épület előtt pedig virágokkal és padokkal dobták fel a környezetet. Miközben mentünk, egy focipályával, és egy röplabdapályával is találkoztunk, ahol már fiúk és lányok egyaránt meccseztek. Volt olyan hely is, ami ki volt építve szalonnasütésre, de láttunk kisebb kitaposott ösvényeket is, amik egy erdőféleségbe vezettek.
- Nem bírom. Ha most nem állok meg, akkor összeesek. - mondtam lihegve.
- Na aggódj. Nektek szerencsétek van, mert ti a tábor elején, a 6.-os faházat kaptátok. Vannak olyanok, akik a tábor végéig cipelték a csomagjukat, mert a 39.-es házat kapták. - mondta a vezetőnő, én pedig megkönnyebbülve felsóhajtottam.
- És azoknak egy nap háromszor el kell sétálniuk az ebédlőig? - döbbentem le, mire a csaj bólintott.
- Meg is érkeztünk. - állt meg hirtelen. Egy keskeny, kacskaringós járda vezetett a faházhoz, ami körül kavicsok voltak szétszórva.
- Szeretném, ha mindenki rám figyelne egy kicsit! Ott hátul is! - ordított a sor végére, ahol a fiúk ácsorogtak. - A nap minden egyes órájában vannak programok, amiket az ebédlő ajtaja előtti táblán el tudtok olvasni. Összesen kettő kötelező program van: a zászlófelvonás, és a zászlólebontás. Ezen a kettőn minden csoportnak muszáj ott lennie! A többire fel lehet iratkozni, de csak az, akinek kedve van hozzá. A reggeli 8 órától 10 óráig, az ebéd 13 órától 15 óráig, a vacsora pedig 18 órától 20 óráig elérhető. Este 11-ig lehet kint mászkálni, és szétnézni a táborban, viszont utána már senkivel sem szeretnénk találkozni, ugyanis minden éjjel járőrözni fognak. Szigorúan tilos dohányozni, illetve alkoholt fogyasztani a tábor területén! Az utolsó nap, azaz vasárnap a faházakat mindenkinek el kell hagynia 11-re, és a kulcsot le kell adni a kapunál lévő kis épületbe. Köszönöm a figyelmet! - fejezte be a tájékoztatást, és átadta a házunk kulcsát Némethinek. Mindenki megbolondulva, őrjöngve futott végig a járdán befelé, a ház felé.
- Istenem már kívülről fújom ezt a szöveget, amit mindig elmondanak. - mondta Heni, és előre ment. Mosolyogva mentem az ismét színes ruhába öltözött lány után. Reménykedtem abban, hogy ez a két lány elfeledteti velem erre az egy hétre azt a tényt, hogy apának már csak hónapjai vannak hátra.

Mikor megérkeztünk a ház elé, mindenki letámadta a padokat, hogy le tudjanak ülni. Nagy háborúk voltak azokért a rozoga padokért, de mint mindig, most is a fiúk nyertek.
- Menj innen ribi! - lökte el Zsombi gyorsan a padra igyekvő hosszú szőke hajú lányt, aki leesett a pad mellé a porba, majd hisztisen rimánkodni kezdett. A régi sulimban is voltak ilyenek, csak a szokásos dolgot nyivákolta el: én voltam itt előbb, annyira udvarias vagy, és hogy Zsombi mennyire de mennyire bunkó.
A kis szőke srác nem nagyon zavartatta magát, egyáltalán nem hatotta meg az, hogy valaki lebunkózta őt, így továbbra is kényelmesen üldögélt a padon.
- Az utolsó beszédem ma, és békén hagylak titeket. - állt fel a lépcsőre Némethi. - Remélem mindenki megbeszélte, hogy ki kivel lesz egy szobában. Mivel az ebéd 25 perc múlva kezdődik, - tekintett az órájára – nyugodtan van időtök szobát választani, és kipakolni. Annyit kérnék, hogy ne úgy, mint az állatok, törjetek be a folyosóra, hanem normálisan, lökdösődés nélkül döntsétek el, hogy ki hol lesz. Erről ennyit, viszont van még itt valami. - folytatta tovább, közben végigsiklott a szeme a tömegen, végül pedig tekintete megállt rajtam. A szívem egy kicsit gyorsabban kezdett verni a kelleténél, és a fejem is még jobban lángolni kezdett. Nem mintha nem lett volna elég az a 39 fok, na mindegy...
- Leginkább az én osztályomhoz szólnék, de hátha a b-seket is érdekelni fogja. Idén a mi osztályunk bővült egy lánnyal, akit Tornyi Violettának hívnak. Vio idejönnél egy kicsit? - intett nekem mosolyogva, én pedig összerezzentem. Ledobtam magamról a táskát, és amennyire csak tudtam, olyan lazán sétáltam ki a tanár mellé. A rémálmomat szerintem mindenki tudja: ahogy fellépek a lépcsőre, megbotlok valamiben. Szerencsére nem nem következett be.
Később rengeteg kíváncsi szem bámult rám, és várták, hogy kinyögjek valamit a számon.
- Egy pár szót mondj magadról, és utána mehettek is. - súgta oda a tanár.
- Rendben. - bólintottam. - Mint a tanárnő is említette, Tornyi Violetta vagyok, 17 éves. Vámosszabadin lakok, oda is jártam suliba, viszont magánügyi problémák miatt el kellett hagynom azt az iskolát. - mondtam, de láttam, hogy mindenki eléggé unja a sablon szöveget. - Testvérem, Balázs egy autóbalesetben már a helyszínen elhunyt, én pedig három hónapot töltöttem kórházban. - nyögtem ki rémülten, mire mindenki felkapta a fejét. Egyszer ezen is túl kellett volna esnem, viszont úgy éreztem, mintha a szívem menten kiugrana a helyéről. Reméltem, ahogyan a mellettem álló türelmes tanár nem hallja a szívdobogásomat. Féltem, hogy ugyanazok a reakciók fognak fogadni, mint a másik iskolában, ezért is remegtem, mikor kimondtam. Azonban a régi kortársaimmal ellentétben, mindenki elcsendesült, akik eddig duruzsoltak, azok is lélegzet visszafojtva néztek rám, így csak a madarak csicsergése, és a fák halk susogása hallatszott.
- Nos, ennyi elég is lesz. Köszönjük. - törte meg Némethi a kínos csendet, mikor látta, hogy több nem jön ki belőlem. Erősen megszorította a kezemet, majd reszkető lábakkal visszasétáltam a cuccaimért. Menet közben még éreztem, ahogyan pár ember engem figyel, de mikor hallották, ahogyan a kulcs kattan a zárban, mindenki az ajtóhoz tömörült.
- Ja, és még valami! - torpant meg a tanár, mire mindenki felhördült. - 13:10-kor itt a ház előtt találkozunk, és elindulunk ebédelni. - fejezte be végleg, majd kinyitotta az ajtót. Mindenki lökdösve vetette el az útjából a másikat, hogy a legjobb szoba az övéké lehessen. Mi hárman nem nagyon foglalkoztunk ezzel, a szoba az szoba, amelyik marad az lesz a miénk.

Mikor beléptem a házba egy hosszú fehér folyosó tárult elém, amelynek a közepén egy minihűtő, a végén pedig egy ablak volt, amin keresztül a napnak sugarai kivilágosították az egész helyet. Szerintem nagyjából 7-8 szoba lehetett összesen az egész házba, amik négy és öt ágyasok voltak. Mindezek mellé társult még egy fiú és egy lány mosdó is.
- Heni!! - lépett ki egy fiú, a már elfoglalt szobájuk ajtajából. - Mellettünk foglaljuk nektek, gyertek! - intett nekünk, mire mi gyorsabb léptekkel megindultunk. Lihegve estünk be a 8-as szoba ajtaján. Belül kettő kétemeletes ágy, közöttük pedig egy kisebb éjjeli asztal volt. A szoba ajtaja mellett egy szekrény, az egyik ágy mögött pedig egy nyitott ablak tátongott egy zöld szúnyoghálóval, amin egy közepes nagyságú lyuk volt.
- Hát... Nem a legjobb, de célnak megfelel. - dobta le a táskáját az egyik ágyra Szimi. - Ki hol alszik?
- Enyém az egyik lenti. - mondtam ki gyorsan, és leraktam a táskámat a másik ágyra.
- Én alszok felül. - mondta Heni, így ez meg is lett oldva.

Ledőltem az ágyra és egy nagyot felsóhajtottam. Előkutattam a vizemet, és a maradékot lehúztam egybe. A homlokomról úgy folyt a víz, mintha egy vízesés lett volna, de a két lánynál sem volt másképp..